Táncstratégiára várva – Török Jolán inkubátorházról, életjáradékról és művészettel nevelésről

Modern, kortárs, néptánc vagy balett? Aki táncot szeretne látni, számos kiváló előadás közül válogathat estéről estére. Hazánk kiemelkedő kulturális kincse, öröksége sokszínű táncművészetünk. Miként lehet mindezt megőrizni, gazdagítani, fejleszteni a csökkenő források ellenére – ez ma már egyre nagyobb kérdés. Ezért is dolgozott ki néhány éve a minisztérium által felkért munkacsoport öt esztendőre szóló Nemzeti Táncstratégiát, amelyben támogatási összegekről, átképzési alapról, inkubátorházról, életjáradékról, valamint kommunikációs ügynökségről is szó esik. A munkacsoport tagjával, a Harangozó Gyula- és Bánffy Miklós-díjas táncművésszel, a Nemzeti Táncszínház alapítójával, első 11 esztendejének igazgatójával, a Táncpedagógusok Országos Szövetségének tiszteletbeli elnökével, Török Jolánnal a Tánc világnapján beszélgettünk a hazai állapotokról.

Réfi Zsuzsanna

• Ismerve jól minden ágát, milyennek látja most a táncművészet helyzetét?
• Sajnos túl sok jóval nem szolgálhatok. A táncszakma konszolidációja – ellentétben a színházi vagy a zenei területtel – teljes egészében elmaradt. Pedig készült egy átfogó anyag egy szakemberekből álló munkacsoport által, amelynek tevékenységében Kiss János, Mihályi Gábor, Ertl Péter, Velekei László, Fodor Zoltán, Zsuráfszky Zoltán és jómagam vettem részt -,  s  ebben részletekbe menően kidolgoztuk a magyar táncművészet konszolidációjának tervé Mindez még a pandémia előtt történt, de a munka a világjárvány után is folytatódott, akkor már a Táncművészek Szövetségének új vezetőinek, Velekei Lászlónak és Fodor Zoltánnak az irányításával, akik mindketten társulatvezetőként is naponta érzik, mennyire fontos volna, hogy a konszolidáció végre megtörténjen. Az elkészült anyagra azonban sajnos hosszú ideje, azóta sem érkezett visszajelzés… Pedig még azt is kiszámoltuk, hogy a leírt tervekhez milyen nagyságú összegre volna szükség, és a végső számok is alacsonyak… A hozadéka viszont hatalmas volna! A táncművészet teljes egészét érintő stratégiai fejlesztés és pénzügyi konszolidáció eredményei közé tartozna többek között a hosszú távú tervezhetőség, a biztonságos, kiszámítható, stabil működés, a szervezetek fejlesztésének lehetősége. Nem is beszélve a munkahelyteremtéstől, a művészeti színvonal és minőség emelkedéséről, valamint a változó piaci igényekhez való, biztonságos alkalmazkodásról.

• S mindez mennyiben orvosolja a függetlenek egyre nagyobb gondjait?
• Természetesen rájuk is gondoltunk a nagyon sok gyakorlati részletet is tartalmazó anyag összeállításánál. Hiszen a mai helyzet azt mutatja, hogy a nemzeti és a kiemelt státuszú táncegyüttesek, a színházi tánctagozatok mellett jelentős szerepet játszanak a struktúrán kívüli, pályázati keretből működő társulatok. Készítettünk néhány számítást, és több évre osztottuk el a terveket. Az egyik esztendőre tettük az átképzés elindítását, a következőre a táncművészi életjáradék kiterjesztését, az utánalévőre a táncszékház, inkubátorház, a táncművészeti kommunikációs ügynökség, programiroda életre hívását, hiszen tudatos stratégiával jelentős hazai és külföldi forgalmazást lehetne elérni… A terület rendezését 5 milliárd 340 millió forinttal terveztünk néhány évvel ezelőtt, de még az inflációt követő számokkal sem haladja meg a végösszeg a 9 milliárd forintot. Látjuk, hogy milyen projektekre fordítanak ennél jóval nagyobb összegeket… S ha ez a konszolidáció megtörténne, az természetesen kihatna az oktatásra is, hiszen ha stabilan működő társulatok dolgoznak, amelyek fel tudják venni a fiatalokat, akkor a szülők is azt látják, érdemes a gyerekeknek a profi táncosi hivatást választaniuk. A területünkön megfigyelhető bizonytalanság, a perspektíva hiánya miatt most azt vesszük észre, hogy évről évre csökken a jelentkezők száma.

• Hiszen azt látni, hogy szűnnek meg együttesek, s még a nagynevű társulatok is napi gondokkal küzdenek…
• Nagyon nehéz helyzetbe hozta a szakma egészét például az 2024-es előadóművészi többlettámogatás – az egykori tao pótlótámogatás – jelentős csökkentése, hiszen a korábbi összegek töredékét, összesen 4 milliárd forintot osztottak szét a szakértők véleményezése alapján, akik a pályázatokat 1-től 100 pontig értékelté Nagyon sok együttes nem kapott semmi, vagy jóval kevesebbet annál, mint amit a korábbi években. A színháznak és a zenének jutott a támogatás nagy része, a táncosok arányaiban jóval kevesebb pénzt kaptak. S valóban történtek megszűnések, akadnak társulatok, akik most már csak projekt alapon tudnak összeállni… De nemcsak ezért volna szükség a konszolidációra, hanem amiatt is, hogy ne csupán a balettművészek mehessenek el szakmai nyugdíjba, ideje volna ezt a szabályozást végre az összes profi táncosra kiterjeszteni, ahogy az az anyagunkban szerepel. Arról nem is beszélve, hogy nem huszonöt, hanem húsz évvel kellene tervezni, ezért is készítettünk például tervet az átképzési alapról. A mostani helyzet nagyon méltatlan a művészekkel, hiszen mindannyian látjuk, hány esztendőn keresztül lehet ezt a hivatást művelni. Jelenleg csak egyéni kérelmekre van lehetőség, amelyek vagy sikeresek vagy sem…

• A díjak terén sincsenek elkényeztetve.
• Amikor megszületett a Harangozó Gyula-díj, akkor hét elismerést osztottak szét, ez ugyanis a tánc egyetlen kitüntetése, amelyet a klasszikus, a modern, a kortárs, a néptánc, a koreográfus-együttesvezető, a pedagógia vagy a tudomány legkiválóbb képviselője vehet á Ebből az elismerésből évek óta már csak hármat osztanak ki… Miközben a Liszt-, az Erkel- vagy Jászai-díjak száma hatnál kezdődik. Úgy érzem, mintha a mi művészeti águnk teljesen le lenne nullázva. Évek óta küzdünk azért is, hogy az éves támogatás legalább az infláció mértékében nőjön, de nem értünk el sikert. Öt éve változatlanok az együtteseknek járó összegek. S az lesz profi táncos, aki az életében valamilyen módon találkozott a tánccal. Nem szabad hát kihagyni az amatőr mozgalmat, az amatőr közösségeket. Ha a komplex képet nézzük a néptánc területét a remekül kiépített Csoóri Sándor Alap támogatja, viszont a többi műfaj már nem ilyen szerencsés, azaz az egyetemes táncművészet. A Táncpedagógusok Országos Szövetsége ez egész országot behálózó, komoly szakmai rendszert épített ki, nemcsak mindenütt megtalálni a tagjainkat, akik különböző korosztályokat tanítanak a tánc különféle műfajaira, hanem évente több regionális és országos fesztiválon mutathatja meg mindenki a tudását. Kiváló közösségek épülnek, amelyekbe a szülőket is bevonják. A Magyar Táncművészeti Egyetemmel is együttműködünk, sok helyen a tagjaink működtetik a Tehetségpontokat, így segítenek az utánpótlás megteremtésében. A tánc nemcsak hat a személyiségre, magabiztosabbá, koncentráltabbá teszi művelőit, s a foglalkozások által más művészeti ágakkal, többek között a komolyzenével is megismerkednek. Ezek a heti két-három alkalmas személyes találkozások nagyon fontosak a mai világban, amikor egyre jobban magányosodnak el a fiatalok is. Arról nem beszélve, hogy sportnak is beillik, segít a jó fizikai állapot elérésében. Úgy vélem, mindezt jobban kellene értékelni, hiszen így a gyerekek életében helyet kap a rendszeres mozgás, a művészettel nevelés, s egy másik közösséghez is tartoznak az iskolai mellett. Megtanulnak odafigyelni a másikra, alkalmazkodni a többiekhez. S nemcsak a kicsiket, a családokat is el lehet érni, még többeket megszólítani a tánccal. A fellépések, fesztiválok kapcsán barátságok szövődnek, közösségek alakulnak. A Táncpedagógusok Országos Szövetsége is különböző anyagokat tett már le a minisztérium asztalára, sokezres az érintett kör, mégsem igazán jut erre a területre támogatás…

• Nem csak az amatőr mozgalmakra, a hivatásosokra jutó pénz sem túl sok…
• Ha már a számoknál tartunk, elmondhatom, hogy a nyolc hivatásos együttes működési költségére összesen 426 millió forint jut, ami évek óta nem emelkedik. Ennél egyetlen színház vagy szimfonikus zenekar működési támogatása is magasabb! A társulatok ebből az összegből alig néhány embert tudnak státuszban foglalkoztatni. A folyamatos bizonytalanságban pedig még nagyobb munkát jelent tartani a magas művészi színvonalat… Idén sem tudni még, hogy például milyen NKA-s pályázatokra számíthatnak, arról nem is beszélve, hogy a hírek szerint ismét összevonják a kategóriákat -zene, színház, tánc-, s nem lesz külön táncművészeti kuratórium, hanem csak előadó-művészeti… Visszatérünk egy olyan korábbi gyakorlathoz, ami nem volt igazán sikeres. De persze nem a pályázati pénzek jelentik a megoldást a táncművészeti együttesek gondjaira. Ideje volna a táncművészet egészének a helyzetét rendezni, hiszen jelentős kulturális értéket teremtenek a művészeink, a magas művészi színvonalukat nemcsak az itthon, hanem a külföldön aratott sikereik is jelzik. Húsz évig küzdöttünk azért, hogy legyen egy saját kőszínháza a táncnak, s emellett ma már számos helyszínen láthatnak az érdeklődök rendszeresen táncelőadásokat. Ha azonban az együttesek nem kapnak elegendő támogatást csökkenni fog a fellépések száma, nem tudnak vele hazai vagy határontúli turnékra indulni. Az egész életemet ebben a hivatásban töltöttem, profi táncosi múltam után igyekeztem a legjobb tudásommal szolgálni a hivatásos együtteseket, alkotókat, táncosokat, mert pontosan tudtam, mire van szükségük. Most azonban, megtorpanást látok, a támogatás hiány számomra érthetetlen és elfogadhatatlan. Pedig nem óriási összeg, amire az egész területnek szüksége volna a konszolidációhoz…. Ha elfogadnák a Nemzeti Táncstratégiánkat, ha biztosítanák rá a szükséges összeget, az jelezné, hogy a kulturális kormányzat is becsüli a táncművészet területén létrejött értékeket.

A kiemelt képen a Fehérvár Balett előadása, a Parádé jelenete.

Fotó: Nagy Attila / MüPa